okotudat.hu oko-eletmod.hu
pozíció:
Hírek \
 

2012-ben ismét tarolt a szélenergia Európában

2013. Június 19. (Szerda), 10:51:10

A tavalyi év során az Európai Unióban telepített villamosenergia-termelő kapacitások 26,5 százaléka szélerőmű volt, a felépített erőművek összértéke piaci becslések alapján a 17 milliárd eurót is elérheti. A technológia kiemelt helyen szerepelt a megújulóberuházások listáján is az Unióban: a tavaly összesen telepített 31.300 megawatt megújulóenergia-termelő kapacitásnak több mint harmada szélerőmű volt - olvasható az ALTEO Nyrt. közleményében. 

A szélenergia Európában immáron több mint egy évtizede örvend töretlen népszerűségnek: 2000 óta évről-évre mintegy 11 százalékkal több kapacitást telepítettek a kontinensen, kezdve a 2000-ben regisztrált 3,2 gigawattól a tavaly hálózatra kapcsolt 11,9 gigawatt új kapacitásmennyiségig.
„A népszerűség nem véletlen, a szélenergia hosszú távon az egyik legolcsóbb energiaforrás, hiszen az erőművi beruházások fix költsége a projektek megtérülését követően gyakorlatilag nulla. Ennek révén a technológia idővel az energiaárak csökkenéséhez is jelentősen hozzájárulhat” – húzza alá ifj. Chikán Attila, a jelenleg 7,3 megawatt szélerőművi kapacitást birtokló ALTEO vezérigazgatója.

Az európai országok sorrendjében a telepített szélerőművi kapacitások kapcsán a tavalyi év sem hozott változást: az európai éllovas még mindig Németország, amelyet Spanyolország, Nagy-Britannia, majd Olaszország követ.


Ifj. Chikán Attila
szerint a sorrend nem véletlen, hiszen Németország a fukusimai történéseket követően egyre erőteljesebben fordul a megújulók irányába, Spanyolország nagy hagyományokkal rendelkezik a berendezésgyártás területén, míg Nagy-Britannia széljárása ideális feltételeket teremt a széltornyok üzemeltetéséhez.

Az adottságok Magyarország esetében is adottak ahhoz, hogy ésszerű mennyiségű kapacitást megtérülő módon üzemeltetni lehessen. „Az ALTEO jelenleg négy széltorony tulajdonosa, amelyek teljes beépített kapacitása eléri a 7,3 megawattot. Az első hármat tavaly májusban akviráltuk, ezek az elmúlt egy évben összesen 15 ezer megawattóra villamos energiát termeltek” – mondja a vezérigazgató. Ez az árammennyiség 2500 kilowattórás átlagos éves áramfogyasztással számolva 6000 család villamosenergia-igényét képes fedezni.

Ifj. Chikán Attila szerint azt viszont el kell ismerni, hogy a szélenergia önmagában nem lehet a hazai gazdaság és energetikai szektor megváltója. „A technológia alapvetően nem bír olyan pozitív externáliákkal, mint például a szilárd biomassza hasznosítása. Nincs kiemelkedő munkahelyteremtő hatása, a berendezések gyártása kapcsán a hazai beszállítói kör kicsi, és tény az is, hogy a széltornyok mellé kiegyenlítő kapacitásokra is szükség van” – hívja fel az ALTEO vezérigazgatója.

A szakértők körében ugyanakkor teljes a konszenzus annak tekintetében, hogy a megújuló energiaforrások hasznosítására készült nemzeti cselekvési tervben nevesített további 410 megawattnyi szélenergia-kapacitás technológiailag minden különösebb gond nélkül beilleszthető a magyar villamosenergia-rendszerbe.
Szélerőművi kapacitások alakulása az EU államaiban (MW)
  Új
2011-ben
Összes
2011
végén
Új
2012-ben
Összes
2012
végén
Ausztria
73 1084 296 1378
Belgium 191 1078 297 1375
Bulgária 28 516 168 684
Ciprus 52 134 13 147
Csehország 2 217 44 260
Dánia 211 3956 217 4162
Észtország 35 184 86 269
Finnország 2 199 89 288
Franciaország 830 6807 757 7564
Németország 2100 29071 2415 31308
Görögország 316 1634 117 1749
Magyarország 34 329 0 329
Írország 208 1614 125 1738
Olaszország 1090 6878 1273 8144
Lettország 17 48 21 69
Litvánia 16 179 46 225
Luxemburg 1 45 0 45
Málta 0 0 0 0
Hollandia 59 2272 119 2391
Lengyelország 436 1616 880 2497
Portugália 341 4379 145 4525
Románia 520 982 923 1905
Szlovákia 0 3 0 3
Szlovénia 0 0 0 0
Spanyolország 1050 21674 1122 22796
Svédország 754 2899 846 3745
Egyesült Királyság 1298
6556
1897
8445
EU-27 összes
9664
94352
11895
106041


Forrás: European Wind Energy Association





Elérhetőség: 3515 Miskolc, Egyetemváros Pf. 3. Tel.: 46/555-070
2006 © ÖKO-FERR Nonprofit Kft.